Kosborok szék(h)elye - Erdély - 2012
Azt mondják, ami rosszul indul, az csak jól végződhet… Hát, pontosan valami ilyesmiben reménykedtünk akkor, amikor a busz technikai gondjai miatt június 25-én fél hat helyett csak nyolckor sikerült elindulnunk, és hála az égnek, így is lett. Alaposan belehúztunk, és fél kettőkor már a Királyhágó fenséges panorámájában gyönyörködtünk.
A következő megálló a történelmi emlékű, és ékszerdoboz-szépségű Segesvár volt, ahol csak egy pár percnek tűnő órácskát töltöttünk. Késő este érkeztünk meg a Brassó melletti Királykőre, a szállásunkra, és ez volt a szerencsénk. Másnap reggel nem tudtuk, sírjunk-e vagy nevessünk. A látvány, a környék, a kilátás oly csodás volt, hogy azt elmondani kevés a szó, de amikor elindultunk lefelé, a szűk és meredek szerpentinen, elborzadva gondoltunk bele, hogy este, felfelé, a sötétben milyen nyugodtan ültünk a buszban. Mindenesetre a sofőrök nagyot nőttek a szemünkben.
Szemerkélő esőben, egy romantikus, tarktor-vonta járgánnyal érkeztünk meg a távolról Hollywood-kinézetű (hasonló óriás felirat hivalkodik a hegyoldalban), ám közelről kissé romos, de úgy is impozáns rozsnyói várhoz. A múltidéző falakon túl csodás panorámában gyönyörködhettünk, s nem csak a környék hegyeit, de a várost is megnéztük, amelynek piacán később sajtot, kenyeret, gyümölcsöt is vásároltunk. Előtte azonban megnéztük a város keleti zöldövezetében fekvő, és csak 2011 óta látogatható, 958 méteres hosszúságú Peștera Valea Cetății cseppkőbarlangot.
Idegenvezetőnk, Lénárd András, a romániai Orchidea Társaság elnöke a buszsofőrök rémeként, úttalan utakon vezetett el minket a hőn áhított kosbor-lelőhelyre, amiről csak a helyszínen derült ki, hogy magánterület. Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, szóval jó emberek miért ne mennének be bárhová, orchideát fotózni… Hajlongó orchideavadászok hátsó felei ringottak a mezőn a fényképezőgépek csattogásának ritmusára. Szerencsére a kalandot konfliktusok nélkül úsztuk meg, hiszen ez nem Drakula gróf birtoka volt. Az ő egykori várába, a törcsvári kastélyba (románul Castelul din Bran) csak ezt követően látogattunk. Szinte megelevenedett a legenda… Zegzugos folyosók és hangulatos kis szobácskák mesebeli kombinációja gyönyörű, faragott bútorokkal tarkítva, melynek minden szegletét titkok borzongató fuvallata járt át. Gyomrunkban lassan oldódott a görcs, helyt adva a bőséges vacsorának.
Másnap csomagoltunk, s királykői szállásunkat elhagyva városnézéssel kezdtük a napot. Brassó gyönyörű belvárosban sétáltunk, és megnéztük Románia legnagyobb katedrálisát, a Fekete templomot. Az európai gótika legkeletebbre fekvő, csodás alkotása az 1869-es tűzvészben szerzett koromrétegről kapta a nevét, melyet csak a modern korban, az 1969-1999 között történt helyreállítás során távolítottak el.
Következő állomásunk Prázsmár, az erdélyi szászok egyik legszebb és legismertebb erődtemploma volt, melyet már 1240-ben is említenek korabeli oklevelek. Mai formáját - az elő- és a belső-udvar falán összesen 275 kamrával, az ezek előtt végigfutó, fából készült folyosókkal, és a hozzájuk vezető karfás lépcsőkkel - a XV. században kapta meg. Csodás emléke az emberi összefogásnak ez a szinte bevehetetlen erőd.
Sepsiszentgyörgyön megnéztük a felújítás alatt álló Székely múzeumot. Engem leginkább a festett kazettás fa mennyezet és a taplógombából készített használati tárgyak, táskák, kalapok ragadtak meg, de nagyon sokat tudhattunk meg a székelyek történetéről, életéről is.
Csíkszeredán a Makovecz-templom volt a következő látnivaló, melynek fő motívumai a világítóablakon át a belső teret figyelő angyalszobrok, és a templomkert falába épített sírköveket idéző mintázatú templomtorony.
Este hétre érkeztünk a kétszázötven székely kapuval büszkélkedő Zetelakára, ahol köménypálinkával és kaláccsal fogadtak a házigazdák népviseletbe öltözött gyerekei, majd családi szálláshelyeinkre kalauzoltak, s finom vacsorával kínáltak minket.
Másnap, úton a Gyilkos tó felé, az 1255 méter magasan fekvő Pongrácz-tetőn nézelődtünk némi ajándékvásárlás ürügyén, amikor egy harsány hang jelezte, hogy egyik elkóborló útitársunk érdekes felfedezést tett: - „Gyerekek, a Kajdácsi orchideát talált!” Nosza, vásárfiák a buszba, kamerák a buszból, és mindenki rohant kosborokat fényképezni. Ezt követően a Gyilkos tónál a sikereinket ünnepelve kóstoltuk meg a sült halat és a „mics”-et (fűszeres, roston sült kolbászkák), s öblítettük le jófajta helyi sörökkel.
Délután érkeztünk el a Békás patakhoz, ami áttörve a hegyet, hozta létre a természeti csodát, a Békás szorost, melynek lenyűgöző látványát a számtalan vásáros pavilon sem volt képes elrontani. Ez után a Békási víztározó 430 m hosszú és 127 m magas gátjáról készíthettünk csodás felvételeket, majd indultunk Borszékre (Borsec) a világhírű gyógyvizet megkóstolni. A gyergyói medence álomszép vidékén át értük vissza Zetelakára, fáradtan, kiéhezve, megszomjazva. Ettünk, ittunk, aludtunk…
Az utolsó napon, hazafelé még tiszteletünket tettük Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál, majd a híres kerámia hazájában, Korondon költöttük el vásárfiára az utolsó pénzeinket, lejt, forintot, eurót... Koraeste, fáradtan, meggyötörten, de feledhetetlen élményekkel telten érkeztünk vissza a Nagyvárad térre.
A teljes csapat nevében köszönet jár Tátrai Zsuzsának a szervezésért és az egész úton, mindenre kiterjedő figyelmes idegenvezetésért.
