Villámlátogatás a Zinterhof-kertészetben - 2013.10.19
Sieghartskirchen, Karl Zinterhof? De hiszen nem rég jártunk ott… Micsoda? Hogy annak már két éve? Bizony, szinte napra pontosan úgy (Na, jó, két év, négy nap), 2013. október 19-én indultunk Alsó-Ausztriába, hogy onnan elhozhassuk magunkkal az egyik legjelentősebb orchideakertészet kínálatának legszebb darabjait.
Ambivalens hangulatban utaztunk. Mindössze egy rövid nap, és egy kertészet? Nem sok. Többet szeretnénk, többhöz szoktunk! Ugyanakkor viszont még elevenen élt bennünk a Stuttgart és München környékén együtt töltött tavaszi három nap, amikor három csodás orchideakertészet virágállományát tizedeltük meg. Akkor viszont igencsak sok pénzt hagytunk a kereskedőknél, s teljesen természetes, hogy az út is lé- nyegesen többe került. Egy szó, mint száz, kell ilyen út is, meg olyan is.
A kertészetben viszonylag gyorsan végeztünk, mivel a megszokottnál kicsit kevesebb volt a növény, és most valahogy Zinterhof úrtól, és munkatársaitól sem érzékeltük a tradicionális osztrák vendégmarasztaló fogadtatást. Azt gondolom, mindenkinek lehetnek rossz napjai, majd legközelebb talán ismét vidáman és kedvesen vár minket… Üres kézzel azért nem kellett eljönnünk, sok szép virágot pakoltunk a busz csomagtartójába.
Visszafelé megálltunk Bécsben, egy rövid kis városnézésre. A csapat egyik része Schőnbrunnban szállt le, hogy a kastély parkjában gyönyörködve élvezhesse az őszi napsugarak simogatását, a többiek a belvárosból, a múzeumi negyedből rajzottak szét, hogy nosztalgiázva sétálhassanak végig a „Mariahilfer”-en, megcsodálhassák a Burg-ot, és a Stephanskirche-t. Akik a bécsi belváros különleges hangulatát választották, azok közül sokan (mi is) ültek be egy-egy igazi bécsi kávézóba, hogy jóleső fáradtságukat kipihenjék egy lágy aromájú Wiener Melange, és egy vaníliaöntetes, forrón illatozó Apfelstrudel mellett.
Az időjárás a kegyeibe fogadott minket, gyönyörű őszi napsütés, enyhén simogató szellő kísérte végig a napunkat. Hiába, a Mindenható is tudja: „Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet!”
Mindent egybevetve: gyönyörű nap volt, és ennek igazolásaként már a hazafelé vezető úton elkezdtük nyaggatni a MOT-vezetőket, hogy vajon mikor, és hová kirándulunk legközelebb.